Ha kicsit el tudunk vonatkoztatni a média és a néhány hangoskodó politikai szónok által keltett hihetetlen (mű)balhétól, ami a Jobbikot 2006-os térnyerése óta mint állandó társ kíséri, tekintsünk előre 2010-re. Az EP választások botrányos részvételi arányai mellett 3 mandátumot is szerző Jobbik – akár tetszik, akár nem – politikai tényező lett. Igaz, a kisebb és jelentéktelenebb fajtából, mint anno a MIÉP, de akkor is. A 2010-es választások után, ami várhatóan nagy arányú Fidesz győzelemmel zárul majd, parlamenti képviselői is lesznek, valószínűleg nem is kevés, sőt, jelen állás szerint önkormányzati helyekre is számíthatnak. Az érdekes az, hogy mind a Fidesz és mind a Jobbik kinyilatkoztatta, hogy nem kívánnak frakcióra lépni egymással, sőt a Jobbik úgy általában senkivel nem kíván együttműködni (megjegyzem, nekem úgy tűnik velük meg még annyira sem akar senki egyáltalán szóba állni…). Így MSZP, MDF és Jobbik ellenzék várható. Az előbbi két párt most jó időre el fog tünedezni, sőt, ismerve a mostani „politikai elitet” (vicces kifejezés, nem?), attól sem tartok, hogy nem lesznek átigazolások a Narancs Ligába. Azonban a Jobbik. Minden szarságtól eltekintve, amit többnyire jogosan vágnak a képükbe, ez a párt alapvetően igen komoly elvek alapján politizál. Céljaik határozottak, céltudatos a programjuk, és ami becsülendő, eddig nem kerültek ellentmondásba önmagukkal. Ugyanez persze a többi pártól nem mondható el, valószínűleg a pénz szaga és a zsíros bizottsági helyek megérnek egy kis ideológiai meghasonlást. Szóval a lényeg, a Fidesz legszembenállóbb ellenzéke a Jobbik lesz. Amit az elmúlt 7 évből hiányoltam az a reális ellenzéki politika, nem pedig csak az „ez egy rakás szar, majd mi mindent másképp csinálunk, kirabolják ezek az országot, kommunisták” hozzáállás. A Fidesznek egy forintot nem lett volna szabad kapnia politikai járulékként, erre még egy óvodás is képes! Csak az 5 évesek aranyosabbak ahogy gügyögnek és autóznak… Azonban az ellenzéki politizálás legfontosabb kelléke a kulcskérdés itt. Konstruktivizmus. Vajon képes lesz-e a Jobbik túlnőni saját gyermeteg nagyhangúságán, Vona Gábor, amikor majd dönteni kell a különböző törvényekről, hajlandó lesz-e letenni a kis Gárdistát és elővenni a politikust, képes lesz-e egy alapvetően demagóg és populista párt a célkitűzésében oly sokat hangoztat „tenni a hazáért” tézis jegyében konszenzusra jutni a parlamenttel? És igazából nem tudom. Szeretném ha így lenne. Mert onnantól már nem csak faszista szélsőmajmok lennének: onnantól nemzeti érzelmű politikai csoportosulássá válnának. Azzal pedig részemről, semmi gáz nincsen.
